Gyorslinkek

Nagy Gusztáv oldala. Honlapfejlesztés és tanácsadás Profi szinten!

A Prohardveren is megtaláltok!

Tartalom.info-Tartalmas linkek

Azbezt Portál

Oldal információ

Helyesírási hiba!! Ez véletlen vagy komolyan így ismeri?

Hát, a címben szereplő "helyeírási hibát" magán a történeten keresztül vezetném be:

Nemrégiben munkaügyben, a városban volt dolgunk egy kollégával és próbáltam minél közelebbi parkoló helyet találni magamnak, így megkockáztattam, hogy egy belvárosi kis parkolót választok, közel a "célhoz".

Szerencsémre éppen akkor állt ki egy autó az egyik helyről, így beállhattam az Ő helyére. Kollégám kipattant a kocsiból és gyorsan megvette a parkolójegyet, majd visszasétált a kocsihoz. Nem is figyeltem meg jobban a jegyet, csak az időpontot lestem rajta, nehogy később érjünk vissza (a múltkor 1 perccel késtük le kollágámmal és pont akkor büntettek meg minket a kis gonoszak, pedig volt bőven meló és az ember nem tudja kiszámolni, mennyi idő alatt végez a hibaelhárítással). Na dolgunk végeztével most visszaértünk időben a kocsihoz. Mivel céges autóról lévén szó, így muszáj volt menetlevelet írni. És ekkor tűnt fel a következő dolog: A parkolójegyen az utcanév egy híres, nagy magyar neve volt (aki ismeri a miskolci sétálóutcát az tudja), ám picit érdekesen nyomtatva.

Szóval elsőre azért jót nevettünk rajta, de utána elgondolkodtunk, hogy ha egy tanult magyar ember (gondolom tanult, hisz valamilyen programozói ismeret szükségeltetik a parkolójegy automata üzemeltetéséhez, gondolom le is érettségizett töriből és magyarból) még egy magyar híres ember nevét sem tudja leírni helyesen, akkor hol tartunk? Vagy még mi tanultuk rosszul és Széchenyi valójában Szécshenyi?

Na, ez utóbbit nem hiszem. Szerintem ilyen hibát nem lehet véletlenül ejteni. Még "fonetikusan" sem stimmel, mert akkor már inkább Szécsényi lenne, de nem. Ezen látszik, hogy nagyot hibázott az illető, aki ezt elírta.

És ki tudja mióta van ez ebben a formában a gépben? Valószínűleg a kezdetektől. Csak azt nem értem, hogy  ez eddig nem tűnt fel senkinek? Az a sok ezer/tízezer parkolójegyen helytelenül szereplő név még egy embernek szúrt szemet? Még a cégnem sem? Hát nem büntettek meg ott senkit, aki be ment volna hozzájuk reklamálni/befizetni lebegtetve a parkolójegyet? Még ekkor sem vette volna észre egyetlen ember sem? Na, ez az amit nehezen sem tudok elhinni! Ez egyszerű lustaság vagy nem törődömség. Sajnos ma már itt tartunk. De minek is háborodok fel ennyire, ha a magyar nyelvet is egyre jobban "szlengesítjük", amit valószínűleg az internetes kommunikáció során szedünk össze (pl.: msn, chat, stb.). Tömörebbre szabjuk a mondandónkat, így rövidíjük, "becézzük" (?) a szavakat, hogy minél hamarabb elmondjuk (írott vagy mondott formában) a közlendőnket. Esetleg idegen szavakat használunk helyettük, melyek gyorsabban leírhatók/kiejthetők.

Tehát nem kell ezen meglepődni vagy háborogni. Ezt a hozzáállást magunknak köszönhetjük, magunkat tettük ilyenné.