Ezt a "posztot" azért indítom, mert elég sokat sikerült foglalkoznom az Excellel mostanában. Volt részem mindenben:
Néhány hasznosabb vélt dolgot ezek közül megosztok veletek, bár még én sem tudom mi az ami hasznosnak számít, hiszen ez elég szubjektív dolog (mondjuk egy SZUM() fgv.-t nem fogok itt tagolni). Próbálok inkább néhány egybeágyazott függvényt kreálni nektek, amik külön-külön is használhatóak. Természetesen lesz köztük logikai-matematikai-dátum kombináció, mivel ilyesmivel foglalkoztam sokat.
A formázások tekintetében inkább a cellaformázások egyéni formátumaira térnék ki, illetve a feltételes formázásokra. Hogy hogyan lehet mondjuk úgy formázni egy cellát egyénileg hogy ne számot lássunk, hanem szöveget, vagy egyszerűen, ne legyen ott semmi, vagy úgy legyen igazítva, ahogy szükségünk van rá.
Makróknál már picit összetettebb a dolog. Mindent meg lehet benne oldani, de a mélyebb rétegekhez már illik rendelkezni egy kevés programozói ismerettel. Amit én is megtanultam, azt a makrórögzítéssel könnyen megtanulhatja más is. Nem nagy ügy, csak végig kell böngészni a kódot és értelmezni, hogy mi mit csinál. Valahogy én is ilyen belegyalogolós módszerrel akarok majd szemléltetni. A többi már a képletek és ciklusok ismeretén és alkalmazásán alapszik.